2013. augusztus 25., vasárnap

Passuth László: Esőisten siratja Mexikót

Mindig is éreztem az elmaradásomat indiános könyvek terén, főleg, mivel édesanyám annyira szerette őket, de valahogy soha nem volt és nincs is meg a vonzalmam a May regények, illetve társai felé. Így választottam egy -- nekem -- sokkal komolyabbnak tűnő művet, amit szintén anya ajánlott; nagyon nem foghattam mellé, mert mindig is szerettem a történelmet, és még az ízlésünk is hasonló anyával olvasnivalók terén. Így lett hát az Esőisten várólista-csökkentős olvasmányom idén, és igazán örülök annak, hogy ezt a tartozásomat is leróttam magammal szemben, mert egy nagyon jó történetet olvashattam.



A középiskolai történelemóra kereteibe beleférő információkkal fogtam neki a könyvnek, még a fülszöveget sem nagyon olvastam el, és húztam is a számat, hogy a fiatal Hernan Cortés életének történéseinél vesszük fel a cselekmény fonalát -- mert hogy azonnal szimpatikusnak tűnt, és én persze előítéleteimtől vezérelve nem akartam szimpatikusnak látni az azték birodalom későbbi meghódítóját. A könyv során, a többnyire lassan csordogáló hatszáz oldal alatt azonban olyan Cortés képét festett fel Passuth, akit már nem lehetett pusztán a hódítóként nézni. Nem csak Cortés személye volt ennél sokkal összetettebb, hanem maguk az események is, és végig ott volt a másik fél, az indiánok  bemutatása, ami újabb színt adott a történéseknek, és megmutatta, hogy nem is olyan egyértelmű, hogy a spanyolok egyszerűen gonosz hódítók voltak, az indiánok pedig az események ártatlan, passzív elszenvedői.

Nagyon jó volt egy olyan könyvet olvasni, ami azt mutatja meg, hogy a világon szinte semmi nincs, ami fekete vagy fehér lenne, mert ez késztet a folyamatos újragondolásra, az események értékelésére, emberek céljainak, mozgatórugóinak megértésére. Jó volt elgondolkodni dolgokon a könyvvel kapcsolatban, legyen az akár az indiánok hitvilága, egymástól térben és időben is nagyon eltérő civilizációk döbbenetes hasonlóságai, kultúrák különbségei, vagy az egyes embereket mozgató indítékok.

Megkedveltem a szereplőket is, sokszor hihetetlen volt, hogy valaha élt emberekről olvasok, bizonyára ők is nagyot néznének -- indián kacikák, Malinalli, az indián tolmácslány, Olmedo atya, vagy akár spanyol veteránok --, ha tudnák, hogy majdnem ötszáz év elteltével olvasnak róluk.

Érdemes a regény után magát az írói utószót is elolvasni, amiben Passuth néhány dolgot leír az Esőisten keletkezéséről, kiadása utáni sorsáról, a motivációiról, hogy miért pont ezt a történetet és miért így írta meg. Nekem nagyon tetszett az a célkitűzése, hogy a két -- spanyol és dél-amerikai indián -- kultúra gyökeréig igyekezett leásni, és ott az alapvető különbségeket megtalálni és bemutatni, mert ez az igyekezet valóban látszott a könyvön.

(a kép forrása)

0 megjegyzés: